Éld meg az életedet.

De megígérem, csak az első üveg borig.

Egy Cannes melletti kiskocsmában éltem át ennek a három szónak az erejét, ahova ’94-ben keveredtem el. Akkoriban az ország első multiplexében dolgoztam, a békéscsabai Phaedra moziban, ahol akkor még egyedülálló módon csirkés szendvicseket ehettél a film előtt és rendes bárban ihattál utána (vagy fordítva és összes kombináció). Földszinten a nagyterem a pénzes filmekkel, emeleten a kisterem a kultúrillúziókat keresőknek.

Nos, Békés Megyéből egy busznyi mozis utazott szigorúan szakmai túrára Cannes-ba a filmfesztivál ideje alatt. Lowbuget szállásunk persze a városon kívül, talán a szomszéd falu határán épült még építés alatt álló apartmanszálló volt. Belevetettük magunkat a kivilágítás és még járda nélküli, félig építési területen átvezető éjszakába. Az egész helyben egyetlen bíztató dolog volt: hogy ez az éjszaka a francia Riviérán van.

Botorkálásunk egy kocsmaszerűségig tartott, ahova kínunkban bementünk. Inkább buliztunk vagy promenádoztunk volna – de hát egy kihalt városszéli helyen egy idő után örülsz, ha italhoz juthatsz legalább!

Füst, zsongás, lepukkant hely és ahhoz illő törzsközönség, aki alaposan megnézi a korban suhancos idegeneket – ahogy ez nálunk is lenne. Megilletődötten leülsz és kérsz valami olcsót és inkább a társaiddal kezdesz beszélgetni.

De amikor jobban körülnézel… mintha egy francia filmbe kerültél volna. A székek tonett-recsegősek, az asztalok durván faragottak, a pult mögött az az igazi széles tükör és a falakon… hát igen, a falakon füsttől megfakult bordó alapon arany liliommintás tapéta! Az a tapéta a kocsma falán, nekem máig Franciország egyik stílusszimbóluma.

És az arcok… háromra emlékszem máig (lehet, hogy többen nem is voltak). Az Öreg, aki a II. Világháborúban tutira ellenálló volt, és vizenyős-mindentláttam tekintettel nézi a poharát és a mögött a világot. A Paraszt, aki pirospozsgás kerek arcának színét lehet, hogy nem a mezőn, hanem a kricsmikben szerezte, huncut-ravasz tekintettel néz rád, szívesen és döcögősen nevet és valószínűleg kicsit rasszista. És persze szigorúan simlissapkát visel. És a Femme, a korban meghatározhatatlan 45-60 közötti nő, cigitől és naptól szikkadt, barnára cserzett arcával és őszülő rövidre nyírt hajával, ami fiúsan a fejére van simítva – férfiasan iszik és a szeme villan minden beszólásra. Igazi vidéki szüfrazsett: rekedt hangján osztja a férfiakat és hangosan, torokból kacag. Mindent megtapasztalt, amit tapasztalatra érdemesnek tekintett – vagy legalábbis el tudja hitetni veled.

Mi óvatosan iszogattunk, ők bátran figyeltek bennünket. Amikor mi is kezdtünk kilazulni, azt mondtam asztaltársamnak: Figyelj! Nagyapám állítólag francia volt. Itt vagyok Franciaországban, ezek között az igazi francia arcok között. Kutya legyek, ha a következő üveg bort nem ők fizetik nekünk!

Széles mosolyt küldtem a nő felé. Ő biccentett, amolyan barátságos „Na mi van, kislány?” szemöldök-felhúzással. Odaültem hozzájuk, a Paraszt barátságosan arrább húzódott. Rossz angolsággal próbáltam elmondani francia kötődésemet – tudtam, hogy semmi probléma nincs, hiszen ők valószínűleg egyáltalán nem tudnak a francián kívül semmilyen nyelvet. De lelkesen bólogattak és megkínáltak az italukkal. Majd óvatosan kiejtve, kérdőn, szinte szótagolva, mint aki valami nagyon fontosban kéri a segítségüket elkezdtem mondani: Li-ber-té?...Ega-li-té?... öööö…?

Ekkor Famme már felpattant, álölelt és boldogan harsogta: Fraternité! Oui! Liberté, Egalité, Fraternité! – és széles mosollyal intettek nekünk, hogy üljünk át és ugyanavval a lendülettel a pincérnek, hogy hozhatja a következő flaska házborát.

Szabadság, Egyenlőség és Testvériség – borban oldva, füstbe burkolva. 3 szó, ami áthatja egy nemzet lelkét és büszkén-boldogan viselik a nagyvilág felé.